Koszorúzás a Szent László királyunk napján 2019. június 27-én
Ezért tiszteljük őt, mi, egykori határőrök ma is, országunk első uralkodójaként, aki felismerte, hogy az akkori, geopolitikai- és stratégiai helyzetben, nem beszélve a kereskedelmi és (+vám) szempontokat követvén, létre kell hoznia egy önálló szervezetet, amelynek rendeltetése, a mindenkori magyar állam határainak védelme, őrzése, ellenőrzése, törvényeinek betartása és betartatása.
Ez volt a sok néven szereplő, (végvári vitézek, határőr katonák, határcsendőrök, határvadászok, határrendőrök, ÁVH-sok, határőrök, mára rendőr- határrendészek…) a határt őrizők a HATÁRŐRSÉG küldetése, mindennapi feladata. Erre esküdtek elődeink, erre esküdtünk mi is, egykori határőrök, akik László napon jelen voltunk a koszorúzáson, a Hadtörténeti Múzeum – és Levéltár udvarában, hogy lerójuk kegyeletünket elődeink előtt.
Talán a mai uralkodók nem ismerik Szent László törvényét, ha úgy tetszik „intelmeit”, mert nincs önálló határőrség. A funkciót, feladatot, pénzt, paripát, fegyvert büszkén vállalja a rendőrség, a honvédség, de egyik sem, vagy nagyon-nagyon szerényen képviseltette magát az eseményen a melldöngetéshez képest. Jelen volt viszont számos határőrségi nyugdíjas szervezet képviselője, akik megkoszorúzták elődeink emlékének szimbólumát. Jelen volt a Magyar Határőrség egykori parancsnoka Nováky Balázs és sok egykori bajtárs, munkatárs, kolléga és kolléganő.
A Rendőr Határőr Nyugdíjasok Országos Szövetsége nevében dr. Sándor Vilmos nyugállományú határőr dandártábornok és Arian Helena munkatársunk helyezte el koszorúnkat.
A koszorúzás után, még sokáig beszélgettünk (lásd: „pusztába kiáltott szó”) mi, egykori bajtársak az együtt átélt, megélt „éles” emlékekről, amelyekre még mi is emlékezünk. Az emlékeink előtti idő pedig történelem.
