Becsület Bizalom Bajtársiasság

Veterán Rendőrök Országos Szövetsége

Veterán Rendőrök Országos Szövetsége

Egy közülünk aki az életét a családnak, a hivatásnak, a testületnek az általa vezetett közösségnek a szűkebb és tágabb baráti, ismerősi körnek szentelte.

2020. november 06. - A H

Zahorán György ny.r.ezredes

 Megdöbbenéssel és mély fájdalommal értesültünk a Békéscsabai Fegyveres Erők és Testületek Nyugállományúak Klubja elnökének tragikus haláláról.

Még néhány héttel ezelőtt együtt terveztük a jövőt, hogyan tudunk a veterán rendőrök egyesületeinek, tagjainak anyagi forrásokat biztosítani a tartalmas közösségi élethez, programokhoz. Csodálattal tekintettünk a fáradhatatlanak tűnő tenni akarására életkedvére melyet az alattomos vírus által okozott gyorsan lefolyó betegség és halál követett.

Ki volt Zahorán György?

zahoran_utolso_kepe.jpg   Egy közülünk aki az életét a családnak, a hivatásnak, a testületnek az általa vezetett közösségnek a szűkebb és tágabb baráti, ismerősi körnek szentelte.

Nem véletlenül nem azt a szót használtam „áldozta” mert részéről ez nem áldozat volt.

 Mindent amit másokért tett, tette teljes odaadással, szívvel, lélekkel, örömmel.

A rendőri pályát is hivatásból, elkötelezettségből választotta és kezdte 1975-ben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Szorgalma, tudása, kiváló szervező készsége hamarosan vezetői pozíció betöltésére tette alkalmassá.  Így teltek el évtizedek melyek gyarapodást, bölcsességet hoztak az általa vezetett szervezeti egység és saját maga számára.

Nyugállományba helyezését követően szinte rögtön rátalált arra a közösségre ahová az ösztönei a megélt, átélt múltból táplálkozó gyökerei irányították. A nagy hagyományokkal rendelkező, hivatásrendeket tömörítő közösség tagjai gyorsan felismerték Zahorán György emberi, szakmai és közösségi értékeit és elnökükké választották.

Erejéből, képességeiből arra is futotta, hogy a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, majd később a Veterán Rendőrök Országos Szövetsége és jogelődje szervezeteiben vállaljon az általa vezetett egyesület képviseletében felelősségteljes munkát. A sok-sok évi aktív tevékenység nem hagyott mély nyomokat rajta. Fiatalos külseje, szellemi képességei mindig magas szinten tartották jellemét. Igazi jó EMBER, kolléga, barát volt.

Kedves Gyuri barátom egy időre elköszönünk tőled.

Mi akik maradunk számunkra életed, munkásságod, emberi nagyságod példaképül szolgál. Követjük azt az egyszerű, élettapasztalaton nyugvó bölcsességet, melynek igazi képviselője voltál „ sokkal jobb adni, mint kapni”

Isten veled! 

Barátod: Havasi Zoli

https://veteranpolice.hu/

Palotás Iván ny.bv.ezredes a rendvédelem ügyében tett érdemei elismeréseként tárgyjutalmat vehetett át az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője képviselőitől

   Bensőséges ünnepség keretében a Forradalom és a Szabadságharc évfordulójának alkalmával a Balassagyarmati Fegyház és Börtön Tanácstermében a nyugdíjas szervezet, valamint a rendvédelem ügyében tett érdemei elismeréseként tárgyjutalmat vehetett át az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője képviselőitől Palotás Iván ny.bv.ezredes volt intézet parancsnok.

Az átadó ünnepségen jelen volt,  Dr. Budai István bv.dandártábornok intézet parancsnok  Dr Somssich Gabriella r.dandátábornok megyei rendőrfőkapitány Dr Havasi Zoltán ny.r.dandártábornok a Veterán Rendőrök Országos Szövetség elnöke és Kiss Elemér ny.r.őrnagy a Balassagyarmati “ Balassi” Rendvédelmi Dolgozók Nyugdíjas Egyesületének elnöke.

Palotás Iván ny.bv ezredes a rendvédelemmel a büntetésvégrehajtással 1967-ben kötelezte el magát nyugdíjazásáig 1999-ig.  Több évtizedes szakmai életútja a büntetés végrehajtás ügye iránti elkötelezettsége szakmai kvalitásai több vezetői beosztásra predesztinálták. Hivatásának csúcsán egy évtizeden keresztül tölthette be az intézet parancsnoki funkciót.

Nyugállományba vonulását követően sem maradt tétlen. Egy ideig az Országos Parancsnokság főelőadójaként nyújtott szakmai segítséget a PPP beruházással megvalósuló büntetés végrehajtási intézetek létrehozásához. ( Tiszalök, Szombathely)

A városban létrehozott rendvédelmi nyugdíjas közösség alapító tagja és megalakulásuk óta elnökhelyettesként szervezi az egyesület munkáját. Komoly szerepet vállalt abban, hogy az egyesület hivatásrendeket tömörít, így nyugdíjas tűzoltók, határőrök, rendőrök és természetesen büntetés végrehajtási alkalmazottakból áll a kollektíva.

Az átadó ünnepség utáni kötetlen beszélgetés során Palotás Iván ny.bv ezredes kifejtette, hogy rendkívül fontosnak tartja a rendvédelmi dolgozók nyugdíjazása utáni közösségben való bekapcsolódásának kérdését. Álláspontja szerint az adott szervezet szervezeti kultúrája, értékrendje, annak továbbvitele, a hagyományok ápolása példaként kel szolgálni az aktív és minden nyugállományú számára. Egy város civil életének meghatározó része a testületekben felhalmozott tudás, tapasztalat, amely visszaforgatható az állampolgárok épülésére.

 Külön köszönetét fejezte ki az átadó ünnepségen megjelent vezetőknek és büszkeséggel töltötte el az a tény, hogy munkáját az ország első kinevezett női rendőrfőkapitánya méltatta.

palotas_palinkas.jpg

A meghitt hangulatú kis ünnepséget a résztvevők azzal zárták, és egyet értettek abban, hogy a témában gyakoribb eszmecsere egy helyileg, az adott régióhoz, annak követelményeihez, lehetőségeihez alkalmazható stratégia megalkotása szükséges, amely elkészítéséhez felajánlották a segítségüket.

palotas_havasi_ajandek.jpg

 https://veteranpolice.hu/

süti beállítások módosítása