Becsület Bizalom Bajtársiasság

Veterán Rendőrök Országos Szövetsége

Veterán Rendőrök Országos Szövetsége

Ezredessé léptették elő a szövetségünk tagját Dr. Lukács Gusztávot ny.r. alezredest

2020. október 23. - A H

 

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulóján a Veterán Rendőrök Országos Szövetsége javaslata alapján, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének egyetértésével Magyarország Belügyminisztere nyugállományú rendőr ezredessé léptette elő Dr. Lukács Gusztáv ny.r. alezredes.

dr_lukacs_gusztav.jpg

 

Lukács Gusztáv 1978-ban kötelezte el magát a rendőri hivatással.

Tiszti kinevezése után bűnügyi szakterületen dolgozott több min egy évtizedet. A megyei RFK Gazdasági Rendészetének vezetője később a”pelikán kommandó” tagja.

Pályafutását az igazgatásrendészeti területen folytatta a BÁH Regionális Igazgatóság osztályvezetőjeként.

Alapító tagja és vezetője a megyei IPA szervezetnek, jelenleg is a Jászszentandrási IPA elnöke.

Számos elismerés, kitüntetés tulajdonosa.

Nyugállományba vonulása után is folytatta közéleti tevékenységét, melynek elismeréseként megválasztották a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjas Rendőrök Egyesület elnökének.

Mindezek mellett diplomáciai területen biztonsági szakértőként megbízással végez munkát.

Szakmai életútja, valamint közéleti tevékenysége a nyugdíjasok és a rendőrség érdekében végzett munkája alapján került előléptetésre.

Büszkék vagyunk arra, hogy Lukács Gusztáv egy aktív nyugdíjas egyesület elnökeként tovább segítheti a veterán rendőrök táborát. Jó egészséget és sikereket kívánunk kiváló barátunknak.

eloleptetes_guszti.jpg

https://veteranpolice.hu/

„Benkő Mihály Emlék Horgászverseny” hagyományosan, eredményesen

Szövetségünk tagegyesülete a Békés Megyei Rendőrségi Nyugdíjasok Egyesülete 2020. október 06-án Békés - Borozsgyáni II. számú tónál tartotta a „Benkő Mihály Emlék Horgászverseny” hagyományos Egyesületi rendezvényét. fofogas.jpg

A társnyugdíjas Egyesületek tagjai meghívást kaptak, hogy a versenyzők és szurkolóik jelenlétükkel emeljék a verseny színvonalát, a rendezvényen 30 fő vett részt.

 A tó 7.5 hektár területű, átlagos vízmélység 180-200 cm. Meghatározó halállomány a ponty, amur, csuka és kárász.

 A verseny a közösségi épületnél regisztrációval kezdődött 07.00 és 07-30 óra között. Ezt rövid eligazítás követte, majd a horgászhelyek elfoglalása.

 A verseny 08.00 és 12.00 között zajlott, a mérlegelés 12.00 és 12.30 óra között történt.

Minden kifogott hal számított, a mérlegelésre dkg. pontossággal került sor, minden kifogott hal visszahelyezésre került a verseny végén (kivéve a törpe harcsát).

Az időjárás kedvezett a rendezvénynek, kellemes őszi időben, jó hangulatban telt el a délelőtt. halfogas.jpg  A mérlegelést követően az I-III helyezett átvehette az Egyesület által biztosított vásárlási utalványokat.

Egy rendkívül jó hangulatú vidám napot töltöttünk el.

Köszönjük Főkapitány Úrnak az Egyesület címerének megtervezését, melyet ezen túl minden olyan rendezvényen, ahol Egyesületünk képviselteti magát büszkén mutatjuk be.        

Rácz Mihály ny. r. alezredes elnök

bek_megy_rend_ny_egy_cimere.png

süti beállítások módosítása