Becsület Bizalom Bajtársiasság

Veterán Rendőrök Országos Szövetsége

Veterán Rendőrök Országos Szövetsége

Nemzetközi nyugdíjas találkozó Letenyén

2022. június 08. - A H

A Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete május 26.-án Letenye városában tartotta meg együttműködő partnereivel az éves találkozót. A rendezvény több mint két évtizedre tekint vissza, így komoly hagyománynak nevezhető. Az egyesület még az aktív határőr érából merítette a kapcsolatokat a Muraköz megyei és Varasd megyei Belügyi Dolgozók Nyugdíjas Egyesületeivel, valamint személyes kapcsolatok révén csatlakozott még a Marcali Honvéd Nyugállományúak Klubja. A négy nyugdíjas egyesület együttműködési megállapodást kötött, mely alapján minden évben más-más helyszínen közös rendezvényt tart egymás kultúrájának megismerése, a barátság elmélyítése céljából.
Utoljára 2019.-ben Varasdon került sor a rendezvényre, majd 2020.-ban a Határőr és Rendőr Nyugdíjasok Nagykanizsai Egyesülete lett volna a házigazda, ha a járványügyi helyzet meg nem hiúsítja. A jelenlegi, korlátozások nélküli időszakot kihasználva az egyesület vezetősége úgy döntött, hogy Letenyén tartja meg a találkozót.
A közel 100 fős csapatot Mikóné Farkas Ildikó alpolgármester asszony köszöntötte ismertetve városunk történelmét, mai arculatát és a nevezetességeket. A közös tízórai után a város első világháborús emlékművénél tartottunk rövid megemlékezést, majd koszorút, mécsest helyeztünk el hőseink tiszteletére.
Aigner Géza plébános vezetésével nyugdíjasaink megismerkedtek a Jézus szíve templommal, annak történetével.
Két csoportra (horvát, magyar) osztva a rendezvény résztvevőit megtekintésre került a hivatal látványos mozaikképe, városunk különleges könyvtára, a kastélyban megnyílt helyi határőr történeti kiállítás, valamint városunk jelképe a platánfa.
A nemzetközi nyugdíjas közösség fogadására a piaccsarnok került berendezésre, színpaddal, asztalokkal, székekkel, melynek ilyen irányú kihasználása szinte kínálta magát.
Alpolgármester asszony jelképes ajándékokkal köszöntötte a vendég egyesületek elnökeit, invitálva őket későbbi látogatásokra is.
A közös ebéd után a Letenyei Művészeti Iskola táncosai, a Pécsi Dixiland Band zenekar és a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó ifjú táncosai léptek fel és teremtettek kiváló légkört a jelenlévők örömére.
Jó hangulatban zajlott le és nótázással fejeződött be a nemzetközi nyugdíjas találkozó, ápolva és fenntartva a hagyományokat.
 
Letenye, 2022. május 28.
 
Bíró László ny. r. ezredes
egyesület elnöke

FÉRFIAK NAPJÁT ÜNNEPELTÜK

2022. május 21-én rendezték meg a Határőr Nyugdíjasok Orosházi Egyesülete nő tagjai a hagyománnyá vált férfi napi ünnepséget.
 
A rendezvényen mintegy 80 fő vett részt, köztük 60 fő férfi.
 
Zipperer Józsefné szavalata után Kunos Sándorné az Egyesület titkára köszöntötte a férfiakat és méltatta helyüket szerepüket a társadalom és a család életében.
 
A köszöntő után Hortobágyiné Marika, Zsurkáné Évike, valamint Holecskáné Editke vezetésével különböző ügyeségi játékokon mérhették össze tudásukat a fiúk.
 
Volt ott lencse-bab válogatás, tálca egyensúlyozás pohár vízzel és még sok más ügyeséget próbára tevő, ahol sok értékes ajándékot lehetett nyerni.
 
A versenyszámok befejeztével a hölgyek apróbb ajándékokkal kedveskedtek a férfiaknak.
 
Ezt követően a hagyományos szalonnasütésre került a sor, ahol több kisebb csoportra oszolva vidám hangulatban anekdótázás közben sütögették szalonnájukat.
 
A rendezvény a késő délutáni órákig tartott bizonyítva, hogy ismét egy nagyon szép napot töltöttek együtt az Egyesület tagjai.
  
Orosháza, 2022. május 23.
 
Hortobágyi Zoltán ny. r. ezredes
Egyesület Elnöke

süti beállítások módosítása